Nyelvdiagnosztika 

A kínai orvostudomány egyik fontos diagnosztikai eszköze a nyelv alapos vizsgálata. A szerven megjelenő lepedék gyorsan jelzi, ha tested belső egyensúlya felborult. Nyelvednek normál esetben olyan rózsaszínnek kellene lennie, mint a kisgyerekeké. Ha száraz vagy lepedékes, az valamilyen egészségügyi problémára utal. Minél vastagabb és minél sárgább a lepedék, annál komolyabb bajra hívja fel a figyelmet.                           

Mit mond rólad a nyelved?

Ha valami nem stimmel odabent, akkor azt a szervezetünk számos módon tudatja velünk. Egészségi állapotunkról árulkodik a szemünk, a bőrünk, a körmünk, és bizony a nyelvünk is. Állj a tükör elé, és nyújtsd ki! Lássuk, mit mond a nyelvdiagnosztika!                                                                              

                                                                            

1. Fakó, halovány nyelv 

Ha a nyelv jelentős része „sápadt”, halvány, lazacra emlékeztető színű, és a szélét fognyomok által okozott bemélyedések szegélyezik, az a szervezet legyengült állapotát tükrözi. Általános immungyengeségre, vérszegénységre, esetleg alacsony vérnyomásra utal. A téli hónapokat követően vagy egy súlyosabb betegség után gyakori ez az 

Gyógymód: Azonnali vitaminpótlás szükséges, mert a szervezeted kimerült állapotban van. AzAloe vera és a homoktövis-készítmények,  a kasvirág, az algák jó immunerősítők. A vérképzésben pedig a Cékla  segíthet.

Repedések a felszínen

Ha repedést látsz a nyelveden, akkor figyeld meg a méretét, és hogy melyik részén található. A kínai orvoslás szerint a nyelven, ugyanúgy, mint a fülön vagy a talpon, leképeződnek a szerveink. A mélyedés helyzete alapján meghatározható, hogy melyik szerv működésével lehet probléma. A nyelv elején, középen található a szív, kétoldalt mellette a bal és jobb tüdő. A szív feletti rész a gyomor területe, majd felette a bélrendszer található, illetve itt húzódik végig a gerincvonal is. A hátsó terület jobb oldalon a lép, bal oldalon a máj problémáit jelzi, a nyelvgyöknél leghátul pedig a vesék területe található.

2. Duzzadt nyelv 

A megduzzadt nyelv a szervezet vízmegtartási problémáját jelezheti. Akár attól is kialakulhat, ha túleszed magad, vagy túl sok só, esetleg alkohol kerül a szervezetedbe. Ennek következtében felborul a szervezet folyadékegyensúlya, és elkezdi megkötni a vizet. Amikor a nátrium és a só közötti arány megváltozik, a vese vizet tart vissza, hogy fel tudja hígítani a nátriumot. Megduzzadhat meleg és párás időjárástól is, mivel a szervezet vízkészlete ilyenkor hűtőberendezésként működik.

Gyógymód: Mivel szervezeted érzékenyen reagál a sóra, csökkentsd a mennyiséget. Az áfonyalé, a fekete észöld teák jól ismert vízhajtók, de ezenkívül az uborkának, a spárgának, a zellernek, illetve a magas víztartalmú gyümölcsöknek – mint a görögdinnyének is – van vízhajtó hatásuk. Azonban mindegyik vízhajtóval óvatosan kell bánni, ugyanis ha túlzásba esel, létfontosságú folyadékot és ásványi anyagokat is veszíthetsz, ami a szervezet dehidrációjához vezethet.

3. Lepedékes nyelv

Amikor vastag lepedék fedi a nyelvet, az valamilyen gyulladásra utaló tünet. Jellemzően lázas betegeknél fordul elő, bakteriális vagy vírusos fertőzés következtében, de utalhat felgyülemlett váladékra az emésztőrendszerben is. Ha csak a nyelv az egyik fele lepedékes, akkor az érintett oldalon lévő gyulladt fog is okozhatja. Rontja a helyzetet a sok szénhidráttartalmú étel fogyasztása, illetve ha hosszabb ideig visszamaradnak a szájban a táplálékok, mert hozzájárulnak a fokozott savtermeléshez. Mivel a lepedékben a baktériumok savakat termelnek, hosszú távon fogszuvasodást is okozhatnak.

Gyógymód: Érdemes először is megszabadulni a nyelvet borító lepedéktől. Kiskanál vagy gyógyszertárban kapható nyelvkaparó segítségével távolítsd el. Fogkefét ne használj erre a célra, mert könnyen megtelepszenek sörtéi között a lepedékben tenyésző baktériumok. Nem túl higénikus megoldás. Akár bélhurut, akár betegség okozza, kerülendő a tejtermékek, szója, hüvelyesek fogyasztása, és javasolt hurutoldó ételeket fogyasztani, mint a hagymafélék, kamillatea. Étkezések után érdemes fogat mosni, mert a fluorid megakadályozza a baktériumok elszaporodását és a savtermelést
4. Barnás elszíneződés

A barnás, olykor feketés elszíneződés a nyirokrendszer alulműködését jelzi. A nyirokkeringés nem tudja megfelelően elszállítani az elhalt sejtmaradványokat a szervezetből. A nyelv felszínén is felgyülemlett káros anyagok tanyáznak, amelyeket a szervezet kiválasztott, de nem sikerült eltávolítani megfelelő módon.

Gyógymód: Támogasd a szervezeted méregtelenítő folyamatait. A leghatékonyabb módszer a rendszeres sporttevékenység, a nyirokmasszázs és a szauna. Bizonyos ételek, mint a banán, alma, cékla, fokhagyma, szilvafélék fokozzák szervezet méreganyagok semlegesítéséhez szükséges enzimtermelését.Flavin7

 5. Vörös, lángoló nyelv 

A feltűnően vörös színű, vérbő nyelv magas vérnyomásra, vérpangásra utal. Ha élénk színe mellett még száraz is a felülete, akkor jelentheti a szervezet B12-, B3-vitamin-hiányát is. A száraz nyelv továbbá folyadékhiányra is felhívhatja a figyelmet, de cukorbetegség is állhat a rendszeresen tapasztalt nyelvszárazság hátterében.
A nyelv bevörösödése lázas állapot következménye is lehet, de egyszerűen reagálhat a szervezet így erősen fűszerezett étel hatására is.

Gyógymód: Fokozottan figyelj a folyadékpótlásra, illetve ellenőrizd a vércukorszintedet, hogy rendben vannak-e az értékek. A sörélesztő, a barna rizs természetes B-vitamin-dús táplálék.


6.
Foltos nyelv

Ha nyelv felszínén elszórtan foltokat találsz, és látványra olyan, mint egy domborzati térkép, akkor a nyálkahártya megsérült. A foltokban lehámló lepedék a belső szervek közül a lép és a gyomor elégtelen működésére utalhat. Emésztési problémák, rejtett ételallergia vagy B-vitamin-hiány lehet a háttérben. Biosa flóra megnézem>>>

Gyógymód: Kerüld a fűszeres, nehéz ételeket. Támogasd a bélflórádat élőflórás joghurt rendszeres fogyasztásával, de probiotikum-tartalmú táplálékkiegészítők szedése is javasolt, amelyek segítik a sérült bélflóra felépülését.

A nyelv tisztítása

Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szájüregi problémák egy részének kialakulásáért a nyelvlepedék a felelős, nagyon gyakran szerepel kórokként (85%) a kellemetlen szájszag hátterében is. Az éjszakai méregtelenítés során a szervezet a toxinok egy részétől a nyelven keresztül szabadul meg. A nyelvlepedék kialakulását elősegítik a modern táplálkozási szokások, a rágás hiánya, a pépes, „túlfeldolgozott” élelmiszerek és a tartós savas vegyhatás is. Mechanikus tisztítás nélkül a lepedék és annak mérgezőanyag-tartalma a napi táplálkozás során rendszeresen visszakerül a tápcsatornába. Így az egyszer már kiválasztott toxinok visszamérgezik a szervezetet. A reggeli fogmosásnál mindig tisztítsuk le nyelvünket egy lefelé fordított kanállal! Az indiai jógiknál – manapság is – a nyelv reggeli tisztítása a testi-lelki megtisztulás egyik tényezője.

Nyújtsd ki a NYELVED! 

NYELVDIAGNOSZTIKA

Az egyik legfontosabb kínai belgyógyászati kórmegállapító módszer, a nyelvdiagnosztika a nyugati orvoslásban sajnos még mindig nem nyert teret. E több ezer éves múltra visszatekintő távol-keleti módszer gyakran a legvilágosabb mutatója a szervezetben lévő diszharmóniának.

A normál nyelv rózsaszín és kissé nedves, nem túl hegyes, s nem túl lekerekített, kevés bevonat látható rajta, mozgékony és hajlékony.

Ha a nyelv a betegség alatt is normál színű, ez annak a jele, hogy az energiaáramlás és a vérkeringés nem „sérült meg”, így a prognózis kedvező.
Energia túlsúlyos – „Yang jellegű” – betegekségnél a nyelv merev, sötétvörös vagy piros színű, feketés árnyalatú, repedezett, tüskés, „fogbenyomatokat” nem találunk az oldalán, kiöltése pedig határozott, erőteljes.
Energia hiányos – „Yin jellegű” – betegségeknél a nyelv petyhüdt, sápadt, bevonata sárgás, nedves, a nyelv szélén fogbenyomatok látszanak, kiöltése gyenge, határozatlan.
A nyelv egészének színe mutathatja az egyes működési körök megbetegedéseit is:
  • Vörös nyelv – Szív – Vékonybél funkció zavar (FZ),
  • Fehér nyelv – Tüdő – Vastagbél FZ,
  • Zöldes nyelv – Máj – Epehólyag FZ,
  • Sárga nyelv – Lép (hasnyálmirigy) – Gyomor FZ,
  • Feketés nyelv – Vese – Húgyhólyag, nemi működési rendszer FZ.
A nyelv bevonata, lepedéke – a keleti diagnosztika szerinti a Lép (hasnyálmirigy) tevékenységéből származik, az emésztőrendszer állapotát tükrözi. A vastagságban, színben, minőségben változatos lepedék bevonhatja a nyelv egész felszínét, vagy csak egyes területeit. Egészséges embernél sűrűsége állandó, vékony, nedves, fehéres színű, a nyelv középső részén lehet kissé vastagabb, de a nyelv alapszíne átlátszik rajta. Néhány gyakoribb lepedékfajta:
  • vékony lepedék lehet normális, de betegség alatt hiányállapotot jelez.
  • vastag lepedék valaminek a túlsúlyára utal.
  • nyirkos lepedék a Yang-energia hiányára vagy a test belső melegére utal.
  • Az úszó-mozgó lepedék esetén gyenge a Lép (hasnyálmirigy) és a Gyomor energiája.
  • sárga, száraz bevonat a belek, illetve a gyomor hőségpangását jelzi. (Dohányzás és rendszeres alkohol fogyasztás hatására betegség nélkül is sárgás-szürkévé válhat a lepedék.)
A térkép nyelv valójában hámló nyelv, ahol a bevonat egy része, vagy egésze leválik, utóbbi esetben „sima” vagy „tükör” nyelv jön létre. Mindkét eset a szervezet védekező energiáinak, immunrendszerének és a Yin-energiának a nagyfokú hiányát jelzi.
A nyelv mikro-rendszere
A nyelv testén ugyanolyan mikro-rendszer található, mint a fülkagyló belső részén, vagy a tenyéren és a talpon, tehát híven tükrözi a belső szervek állapotát. Ábránk szemléletesen mutatja az egyes szervek „tükörképének” elhelyezkedését a nyelven (pl. szív a nyelv csúcsán stb.)

A nyelv tisztítása

Az ősi kultúrákban, Indiában, Dél-Amerikában – a régészeti leletek tanúsága szerint – a szájhygiéne rendkívül fontos volt, s ehhez speciális nyelvtisztító eszközöket is alkalmaztak. Az indiai jógiknál – manapság is – a nyelv reggeli tisztítása a testi-lelki megtisztulás egyik tényezője.
 
Az Egyesült Államokban végzett klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szájüregi problémákegy részének (pl. szájüregi pH-eltolódás, krónikus ínygyulladás stb.) kialakulásáért a nyelvlepedék a felelős, sőt nagyon gyakran szerepel kórokként (85%) kellemetlen szájszag hátterében is. Megállapították, hogy az éjszakai méregtelenítés során a szervezet a toxinok egy részétől a nyelven keresztül szabadul meg. A nyelvlepedék kialakulását elősegítik a modern táplálkozási szokások, a rágás hiánya, a pépes, „túlfeldolgozott” élelmiszerek, és a tartós savas vegyhatás is. Mechanikus tisztítás nélkül a lepedék és annak mérgezőanyag tartalma, a napi táplálkozás során rendszeresen visszakerül a tápcsatornába. Így az egyszer már kiválasztott toxinok, visszamérgezik a szervezetet. A reggeli fogmosásnál mindig tisztítsuk le nyelvünket is a fogkefével vagy egy lefelé fordított kanállal, esetleg egy fakéssel!              
     
 
a Belső szervek vegyületei    
                                                                                                                                                     
Az ókori gyógyítók a betegségek megállapításakor sikerrel indultak ki pácienseik külsejének megfigyeléséből. A mai orvosok is tudják, hogy egy ember körme, haja, bőrének állapota sok mindent elárul. Mint a kutatásokból kiderült, a különféle betegségek nyomot hagyhatnak az ember nyelvén is. A nyelv minden egyes zónája ugyanis kapcsolatban van a szervezet egy meghatározott szervével.
Az egészséges ember nyelve halvány rózsaszín, egyenletes redőzöttség és jól látható ízlelőbimbók jellemzik.

NyelvdiagnosztikaNyaki és gerincproblémák

A redőzöttség például a gerincoszlop egészségéről beszél. A nyelv hegyén a görbe redők jelezhetik a nyaki oszteokondrózist (jellegzetessége, hogy a vérellátás megszakad az érintett csontok elsődleges és másodlagos csontosodási magja között). Ez a betegség valószínűleg az ülő életvitel, a számítógép előtt vagy az íróasztal mögött végzett hosszú időtartamú munkavégzés következménye.
 
A nyelv közepén megfigyelhető redőelhajlás a deréktáji oszteokondrózist sejteti. Ez általában a hivatásos gépkocsivezetők vagy olyan emberek betegsége, akik nagyon sokat vezetnek gépjárművet.

Szív- és tüdőbetegségek

A nyelv hegyének kivörösödése jele lehet a gyenge szívműködésnek, a kezdődő ischaemiás szívbetegségnek. A tüdő betegségeiről a nyelv szélein, annak hegye felé létrejövő elváltozásokról ítélhetünk.

Ideg- vagy hormonrendszeri problémák

A nyelv remegése idegrendszeri problémákra hívhatja fel a figyelmet.
 
A nyelven lévő berepedések utalhatnak a vér-, a hormonrendszer vagy a vesék betegségeire.
 
A szervezet nem megfelelő működéséről ugyancsak fontos jelzést adhat az ízérzékelés csökkenése, megváltozása. Ha ízérzékelésünket nem érezzük tökéletesnek, akkor az ideg- vagy a hormonrendszer valamilyen betegségéről lehet szó. A legmeglepőbb megfigyelést japánt kutatók tették: kimutatták, hogy nemcsak cinkhiányban, de egy bizonyos autoimmun idegrendszeri betegségben sem tudják a betegek az ízeket elkülöníteni.
 
A „nyelvégés” (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán) néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vészes vérszegénység, cukorbetegség lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a refluxbetegség kísérő tüneteként is.

Gyomorbántalmak

Ha a nyelven sárga lepedék jelenik meg, és a páciens nem fogyaszt erős teát vagy kávét, akkor feltehetőleg májbeteg vagy krónikus vastagbélgyulladásban (colitisben) szenved. A nyelv gyökénél lévő lepedék a vesék vagy a gyomor és a bélrendszer működésének elégtelen működéséről árulkodik.
 
Ha a nyelven megjelennek a fogak lenyomatai – ez a diszbakteriózis (erjedés, rothadás a bélben) jele lehet, ami a táplálkozás hibáira utal.
 
 

A vizuális diagnosztika 

Az emésztőszervi panaszok diagnózisában jól bevált az arc régióinak tanulmányozása. 
 
Az ajkak mutatják a gyomor és a bélrendszer állapotát.
A felsőajak a gyomor, az alsóajak a belek állapotát tükrözi. 
Ha az emésztőcsatorna kitágul, az ajkak megvastagszanak. 
A túl vastag alsó ajak a puffadásra és a székrekedésre való hajlamot jelzi.
A szájzug rendszeres berepedése nyombélfekélyre utal. 
A túl sötét vérbő ajak vérpangásra, illetve gyulladásos folyamatra enged következtetni az emésztőtraktus területén. 
A túl fehér, halvány ajkak felszívódási zavarokra, vérszegénységre hívják fel a figyelmet .
A kiújuló sebek a fekélyesedés előjelei.
Az orr felső részén, vagy az orrnyergen látható barna elszineződések, szeplők, a fekélyre és a savtúltengésre, való hajlamra utalhatnak. 

A nyelv is jelzi az emésztőrendszer állapotát.a sötétpiros hátsó felület gyulladásra, fekélyesedésre utalhat az emésztőrendszer területén.
 A fehér lepedék a nyelven gyomor, vagy bélhurutra enged következtetni. 
Ha sok a pici repedés a nyelven az enzimhiányt jelezhet és utal a cukorbetegségre, való hajlamra. 
 
A kezek is szolgálhatnak vizuális jelzésekkel. 
A körmön lévő hosszirányú barázda bélrenyheségre, felszívódási zavarokra, míg a középső ujj feltűnő elváltozásai szintén a gyomor és bélrendszer rendellenességeire hívják fel a figyelmet.
 

                           

vissza a címoldalra



Név:
E-mail:
 
 
 
 
 
 
Golden Night Club 6 db
Golden Night Club 6 db
8.630 Ft
 


flavin7.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérkép
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu